2015. április 20., hétfő

Anjouk először

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy művtöri-tanárnőnk (vagy valami ilyesmit tanított). Annyi maradt meg belőle, hogy amikor az Anjouk-ról tanultunk, ő mindig úgy ejtette, ahogy írjuk, tehát nem "anzsuk"-at mondott. Jelzem, mindez már az egyetemen történt, tehát nem alapsulis gyerekeknek magyarázta a tananyagot. Az pedig sosem derült ki, hogy vajon ő volt a debil, vagy minket nézett annak?
    A sztori azonban csak annyiból lényeges, hogy nemrégiben Bíró Szabolcs barátunknak megjelent az Anjouk című regénysorozat első darabja, melynek dunaszerdahelyi díszbemutatója múlt pénteken este zajlott a Vermes-villában. 




A szerzőt Stefkovics Patasi Ági kérdezte, a több mint negyven fős (!) közönség pedig hallgatta. Ami persze ritkaság, hiszen a környéken megrendezésre kerülő könyvbemutatókon nem nagyon fordul meg ennyi érdeklődő. 



Na, szóval bemutatták, meg is lehet már venni, amit mindenkinek ajánlok, esetleg innen
Az est végén a Csallóközi Anjou Károly Bandérium tartott harci bemutatót, amit a közönség is nagyon díjazott.







Persze a könyvbemutató után kicsit beszélgettünk is, erről már nem készültek képek, de van itt még néhány felvétel az estről. Persze nem vagyon én egy profi fotós, de azért megpróbáltam dokumentálni az eseményt és lekapni a profi fényképészt is :)

Valaki mindig figyel, avagy az Anjouk és a Star Wars :)
A fényképész is lehet sokrétű
Pihen a fotós








2015. április 6., hétfő

Nem is tudom

Pont azon filózok, hogy mi az, ami kiegyensúlyozhatná az életem. Talán valami, amit szívesen csinálok. De sajnos nem az az élet van manapság, hogy mindenki abból él, amit szeret... Mármint, szeretem én a munkámat, de már valamiért nem villanyoz fel annyira, mint az elején... Néha azért, nem tagadom, vannak jó pillanatai :) Meg persze minden melónak megvan a maga szépsége.
Valamikor sör-nagyraktárban dolgoztam. Az is érdekes volt. Érdekes emberekkel voltam körülvéve, érdekes emberekkel találkoztam nap mint nap és persze legalább 25 kilóval kevesebb volt rajtam. Olyan súlyokat mozgattunk naponta, hogy ép ésszel fel nem fogható. Néha akár 10 tonna sör és egyéb alkohol is átment a kezünkön. Szerettem.
De minden változik és most mással keresem a kenyerem. Embereket zaklatok egy mikrofonnal. Vajon ők élvezik, hogy egy szivacsos végű valamibe kell beledumálniuk? Talán egyszer megkérdezem valakitől... vagy mindenkitől. Az lenne az igazi :)