Néha azon tépelődünk, vajon megéri-e beleugrani egy újabb valóságba, hogy magunk mögött hagyjuk a régit? A régit, ami teljesen úgysem veszik el soha, de mindenképpen halványul majd az emléke. Egy új világba fejest ugrani egyenlő a leghatalmasabb bizonytalansággal, mert nem tudod mi vár rád a felhő, a köd túloldalán. Nem tudhatod előre, hogy mennyire lesz nehéz, mennyire lesz súlyos az a teher, melyet a kapun átlépve a válladra tesznek, hogy cipeld, amíg el nem fáradsz, és fel nem adod. Persze nem adod fel könnyen, mert meg akarod mutatni, hogy te is vagy valaki és nem vagy hajlandó ilyen könnyen eldobni a nehézséget, inkább küzdesz vele, cipeled, amíg csak bírod. De mi van akkor, ha elfáradsz és túl akarsz adni rajta. Akkor majd ismét jön egy újabb valóság, amibe fejest kell ugrani?
Fáradt vagyok az ilyenekhez…
