| Pokoli szimfóniák | ||
| ||
Öt férfi, aki lepaktált az ördöggel. Ha mindez egy amerikai újság címlapjain jelenne meg, akkor a többség legyintene. A hazai irodalomban kevés a horror, főleg az olyan, amiben maga a nagyúr mesél.
A Pokoli szimfóniák négy történet, mely műfajilag és tartalmilag különbözik, azonban egy valami közös bennük.
A Corelli-kísérlet
 Bíró Szabolcs két történelmi szálon mozgatja szereplőit, akik foglalkozásban és személyiségben nem sokban hasonlítanak. Mégis mindkettőjüknek meg kell küzdeniük a sorsuk sötét árnyalakjával. A híres író, akit egy titokzatos öltönyös váratlan üzleti ajánlattal keres meg, és a zongorista, akinek sötét múltja alól feloldozást csak a kitárulkozás adhat. Bíró Szabolcs hangulatfestésének köszönhetően könnyű beleélni magunkat-e két ember sorsába. Legalább is ezt hisszük, egészen a történetük hirtelen végéig, ahol a pokol lángjai felcsapnak.
Elkoptathatatlan
Az első mű okozta érzelmi megrázkódtatások után Nolik Antal misztikus krimi története csendesebb vizekre vezeti az olvasót. Nikola, a banki tisztviselő új állást és új lakást kap. Még be sem költözött, amikor egy ismeretlentől telefonhívást kap: Hagyja el a lakást! Az ingatlan körül egyre csak gyűlnek a rejtélyek, az erőszakos megmozdulások, amit a főhős nem hagyhat figyelmen kívül. Nyomozni kezd. A történet szövevényes történelmi háttérrel rendelkezik, ahogy az elvárható minden krimitől. Az olvasóra nemcsak a lakásügy felderítése vár, de elmerenghet azon is, vajon mi a szerepe a fekete macskának, aki újra és újra meglátogatja Nikolát.
A pokoli szimfónia
Michael Mansfield története szintén két cselekményt fűz össze, ahol egy hívő orgonaművész, aki élete darabját írja meg, és a modern korban ennek a műnek a története kapcsolódik össze. Mansfield alkotása nemcsak a leghosszabb történet, de a legerőteljesebb szellemiségű mű is. Misztikum, izgalom és sötétség. Karmesteri pontossággal mozgatja az író a karaktereket, sejtet, de a végső kimenetelig feszíti a húrokat. A pokoli szimfónia izgalmasan elegyíti a spirituális elemeket a hétköznapi eseményekkel, felébresztve az emberben a kétséget, hogy vajon a megmagyarázhatatlan események valóban megmagyarázhatatlanok-e, mindezt egy olyan eszközzel, amit mindannyian ismerünk, a zene közvetítésével.
Doktorok
Jonathan Cross záró története a külső csatározások után befelé irányítja az olvasó figyelmét. Tony Toscano öngyilkosságra készül, amikor megzavarja egy álarcos idegen. A különös jövevény nem tágít Tony mellől, feladatokat ad számára. Bár a főszereplő egyetlen percig sem biztos abban, hogy megzavarodott elméje játszik-e csak vele, vagy a Doktok létező jelenés, belemegy a játékba. Mint egy túlvilági pszichológus, az álarcos élete tragédiájáról faggatja, és miközben egyre mélyebbre merülünk Tony múltjában, rájövünk, hogy a jelen nem rejt mást, mint sorsának kiteljesedését, a sötét örvény legalját. A komor egyszemélyes világképben a legszomorúbb a remény fénysugarának vetületei, amik végig kísérik a sorokat, és amik igazán izgalmassá teszik az olvasást. Vajon van kiút az örvényből?
A négy történet összefűzése és egyben Lucifer megszólaltatása Angyal Sándorra várt, aki elegáns lazasággal oldotta meg ezt a feladatot. Hogyan képzeli el az olvasó az sötét urat? Mennyire formálható szerethetővé vagy mennyire legyen gonosz? Mindezekre a kérdésekre Angyal Sándor talán nem keresett választ, valamiféle ösztönös ráérzéssel és a történetek hangulatát figyelembe véve szólaltatta meg azt a főhőst, aki minden történetben megjelenik, az Ördögöt.
Az egyedülálló alkotás lehetőséget biztosít az olvasónak, hogy első kézből üljön le egy kávéra az Ördöggel, megfigyelje lassú és kimért mozdulatait, ahogy elmeséli nekünk saját történeteit, belepillanthatunk gondolataiba és érzéseibe, de egy pillanatig se higgyük, hogy megérthetjük, vagy fölé kerekedhetnénk. Amikor letesszük a könyvet, ő feláll, eltűnik, mintha itt sem lett volna, vagy talán elvegyül köztünk.
| ||
