Heti vers No. 45

William Shakespeare
CARPE DIEM

Úrnőm, merre jársz, nyomod veszett?
Ó maradj és hallgasd! kedvesed
két hangnemben is dalol;
mért szaladsz, te szépek éke,
összefut a két út vége,
aki bölcs, az tudja jól.

Majd szeretsz? Én most szeretlek,
most vagy itt, hát most ölelj meg,
a jövő sötét világ.
Késlekedsz még? jőjj csak szépen,
most csókolj meg Százszorszépem,
gyorsan száll az ifjuság.

Népbutítás a képernyőn keresztül

 Vajon a reklámoknak mennyi hatása van ránk, felnőttekre? Biztosan van, ám lehet, olyannyira próbáljuk leplezni, hogy tudomást sem veszünk róla. De vajon mennyire hatnak a gyerekekre a televízióban egyre gyakrabban felbukkanó pár másodperces képsorok? Rettenetesen befolyásolhatják a gondolataikat, ítélőképességüket, sőt annyira elrugaszkodhatnak általuk a világtól, hogy az már szinte ijesztő! Amikor a hatéves kisgyerek azt mondja, a csirke az áruházból jön, akkor földbe gyökerezik a lábam. Nem hiszem el, hogy komolyan gondolja, pedig igen. Soha sem látott még élő baromfit, kizárólag a fagyasztott, üzletek hűtőiben pihenő húsdarabokat. Ha tudná, hogy annak valaha tollazata volt, talán meg sem enné.

            A minap egy nagyon bizarr történetet hallottam. Egy húszas évei felé közelítő fiatalember azt állította, hogy ő csak a boltban kapható tojást eszi meg. Mikor rákérdeztek, miért csak azt és a házit miért nem, nemes egyszerűséggel annyit felelt: „A házi tojást a tyúk tojja. Gusztustalan!”. Ennek fényében csak arra kéne választ kapni, honnan érkezik vajon a bolti tojás? Amikor elárulták neki, az is a tyúkból „jön ki”, nem akarta elhinni. Boldog együgyűség!

            De mire is tanítanak bennünket a reklámok. Megtudjuk, hogy melyik a legjobb mosópor? Mindegyik az, csak van, amelyik a színes, a fehér, de akad olyan is, hogy kifejezetten fekete ruhákra használatos. Azt is elárulják a tévéműsorokat összekötő „filmecskék”, hogy melyik csokoládét érdemes megvennünk, mert jelenleg olcsóbb, finomabb, mint az összes többi. A kedvencem, az egyik csokoládés kukoricapehely reklámja, amikor a barna kutya elkövet valamilyen irtózatos marhaságot és az összes csoki a búzamezőkre ömlik. „Bumm, és így lett a Chocapic!” – kiáltja. Én már csak arra várok, hogy a természetben járva, mikor leszek figyelmes arra, hogy kisgyerekek a búzamezőket öntözik olvasztott csokival, majd búskomoran térnek haza, ugyanis nem következik be a reklámokból ismert hatás. Talán még ez is meglehet. Aki azt hiszi, hogy a csirke az áruházban „terem” zacskóban, az miért ne hinne a kukoricapelyhes reklámnak?

            Ugye mindenki ismeri a barátságos lila tehenet, amelyik az Alpok gyönyörű zöld füvét legeli és a legfinomabb forrásvizét issza? A hódok és a medvék fejik a tejet tőle, amitől a csokoládéja annyira, de annyira ízletes lesz. Akadt, aki kirándulása alkalmával kereste a lila állatot, de sajnos nem találta. Jelzem, itt is gyerekről van szó, nem felnőttről. De azt mondja már meg nekem valaki, ha a Milka csoki a Milka tehén tejéből van, akkor a Tibi csoki miből készül?

Heti vers No. 44

Péli Gábor

HEXACENTIMÉTEREK

(részlet)

Casanova kimenői

Ólomcellám mélyén csorbul a vétel

nincs jel

szép alakodról nem küldesz MMS-t.

Nem pásztáz kamera

dús öleden elidőzve

Rengő combjaidon sem pásztáz tenyerem.

Felkel a nap

és csendbe tűnődik a rab a benti setétben

Most kit ölelhet az egyszeri asszony?

További versek: katt ide

Heti vers No. 43

Vida Gergely

CENTER

(rangadó után, a kocsmaudvaron)

Nyelvtanilag mondom neked, öregem,

hogy a -ben az helyrag, méghozzá

belső helyeket jelölt, belet, szivet, szart,

s akkor a mondá az úr kezdetben,

hogy lehet az benne idő, nincsen idő, öregem,

helymerev, te, különben ne higgyed,

hogy ezt én találtam ki, hogy rácsaptam a hasamra,

vagy szoptam a kisujjamból,

egy könyvbe volt benne, de tőlem még most is

benne lehet, ha az a hüje Lóci ki nem tépte,

úgyhogy a számból picsát én nem csi-

nálok, csinájjon más.

Forrás a szerző Sülttel hátrafelé c. kötete. Kalligram, Pozsony. 2004.

Heti vers No. 42

Weöres Sándor

BOLDOGSÁG

A férfi

Szeretem ernyős szemedet,

etető puha kezedet,

mellém simuló testedet,

csókolnám minden részedet.

Ha minket földbe letesznek,

Ott is majd téged szeretlek,

őszi záporral mosdatlak,

vadszőlő-lombbal csókollak.

A nő

Hidd el, ha egyszer meghalunk,

föl a felhőbe suhanunk.

Vének leszünk és ráncosak,

de szívünkben virágosak.

Nagy felhő-hintánk csupa láng,

alattunk sürög a világ,

gurul a labda, sül a fánk,

mosolyog hetven unokánk.

Rózsaszín

… és összeszorul, majd hevesen verni kezd, a fájdalom pedig erősebb és erősebb lesz. Nem hagyja, hogy nyugalomra lelj, és nem hagyja, hogy kiábrándulj. Összekavarod a dolgokat és ismét a mindenek közepébe zuhansz, ahonnan oly sokszor próbáltál kimászni, de valami mindig visszahúz. Nem tudod, mi az, de sejted. A sejtelem azonban homályt borít a realitásra és pontosan ettől lesz számodra elérhetetlen a való. Igazából ki sem látsz a saját gondjaid mögül, melyek erődként tornyosulnak könnyben úszó szemeid elé. Sajnos nem tudod, mit tegyél, nem tudod, mihez kezdj a helyzettel. Ez a szituáció számodra nem új, hanem minden alkalommal visszatérő, mert nem találtál rá megoldást. Talán nem is találsz soha, mert erőtlen vagy, de lehet, hogy nem is szeretnéd megoldani, mert így a megfelelő. Ebben akad némi önbecsapás, csak azt nem lehet tudni, hogy melyik részről. Akarod, vagy nem akarod? Ez a nagy kérdés, de magad sem tudod a választ, arra hogy mit akarsz, illetve mit nem. Először ezt az enigmát kéne megfejteni, mert anélkül nincs továbbhaladás. Sajnos ez egy ilyen világ, egy ilyen élet, amelybe beleszülettél, de nem te választottad. Ezt kaptad, ezt sorsolták ki neked a születésed előtti létben a hatalmas pörgethető tartályból számokkal ellátott golyók közül és el kell viselned. Talán egyszer minden másként lesz, minden rendbe jön majd és akkor rózsaszín madarak repkednek majd a légben. Azokat pedig csúzlival halomra lehet lőni, hogy levezesd a feszültséget…

Heti vers No. 41

Janus Pannonius
SÚLYOS ÉS KELLEMETLEN KÉRDÉS


Mért áhítja a fütykös a puncit, a punci a fütyköst?
- ennek a jámbor nép így magyarázza okát:
akkortájt, amikor Prometheus ős-szüleinket
gyúrta agyagból, még egyfele járt a keze.
Nem formált testrészt, melytől szétválik a két nem,
s mellyel az emberi faj újrateremti magát.
Majd azután később, hogy a természet legyen úrrá,
más-másfélékké tette az embereket.
Úgy, hogy emennek öléből egy keveset kiszakított,
s tette a másik lény lába közé e csomót.
Most ama vájat folyton kergeti ezt a csomócskát,
és e csomó folyton visszakivánja helyét.