2010. december 27., hétfő

Heti vers No. 60

Haraszti Ágnes
SZAKÍTÁS

a hangszer tokjában 
meglapult és ijedten maga alá
piszkított a vonó
zsebkendő hiányában
bársonyba fújta hártyás orrát
csak azután nézett kicsit körül
de addigra a hangszer már
vonatra szállt
és némán bámulta az elsuhanó
vezetékek kottacsíkjait


Forrás: Haraszti Ágnes, Őszinte legyek. AB-ART. Pozsony, 2004.

2010. december 20., hétfő

Heti vers No. 59

Ughy Szabina
IDEGEN TEST

It was a beautiful night,
mondja, és én hallgatok.
A többire nincs közös szavunk,
angolul mindketten úgy ahogy.
Állunk a Jászai téren, látom,
amivé most engem képzel,
hozzáigazítom az ujjam, a szám,
legyen akkor ez ilyen egyszerű.
Magyarul szeretni úgyis nehezebb.
Aztán az első villamos, a Duna
a sorra kialvó utcalámpák,
ahogy a test idegenségére ébred
botorkálva a nyíló sávon.
Jó így is, a tisztuló vonalak közt,
kísérget a sor: komoran feloldoz,
forog a szó önmagára találva,
zár szavakba újra a nyelv,
komoran feloldoz, közömbösen fenyeget,
a többit úgysem lehetne lefordítani.


Megjelent a 2010/4-es Bárkában. Klikk

2010. december 13., hétfő

Heti vers No. 58

Lesi Zoltán
ÁRKÁDIA

   Tsapódo víz, feredő
leányok. Zöld ruhatáskák
ledobva, fönt lesekszik
fa ágon tíz vörösbegy.
Kerek popsik, rósaszín
czombok, mellek. Kukutskál
kigyó, pettyes, vöröske.


Forrás: Lesi Zoltán, Daphnis ketskéi. FISZ Könyvek 49., Budapest, 2009.

2010. december 6., hétfő

Heti vers No. 57

Radnóti Miklós
FÉRFINAPLÓ

Napjaim tetején ülök, onnan
lóg le a lábom, hajamon
hófelhő kalapoz és szavaim
messze, kakastollak közt
portverve menetelnek!

Mondják, hogy virrad a gödrök
alján, füvek alatt csillogva
lesnek a tücskök s napitta
pocsolyák helye lelkesedik
döngölő léptek után!

Talán vihar jön, mert
simul halasodva a borz víz,
széttette a csönd lábát
az út fölött és harcos
zajokkal készül marakodni!


2010. november 30., kedd

Valóságos illúzió

Néha azon tépelődünk, vajon megéri-e beleugrani egy újabb valóságba, hogy magunk mögött hagyjuk a régit? A régit, ami teljesen úgysem veszik el soha, de mindenképpen halványul majd az emléke. Egy új világba fejest ugrani egyenlő a leghatalmasabb bizonytalansággal, mert nem tudod mi vár rád a felhő, a köd túloldalán. Nem tudhatod előre, hogy mennyire lesz nehéz, mennyire lesz súlyos az a teher, melyet a kapun átlépve a válladra tesznek, hogy cipeld, amíg el nem fáradsz, és fel nem adod. Persze nem adod fel könnyen, mert meg akarod mutatni, hogy te is vagy valaki és nem vagy hajlandó ilyen könnyen eldobni a nehézséget, inkább küzdesz vele, cipeled, amíg csak bírod. De mi van akkor, ha elfáradsz és túl akarsz adni rajta. Akkor majd ismét jön egy újabb valóság, amibe fejest kell ugrani?
Fáradt vagyok az ilyenekhez…

2010. november 29., hétfő

Heti vers No. 56

Kollár Árpád:
HAJNALI RÉSZ EGÉSZ

akkor hirtelen rázuhant a hold,
és átdöfte halszemét a teste,
nyomában kásás lámpafény loholt
–  a függönyt hiába is kereste,

forgott csak az átizzadt ágyban,
dőlt be a részeg fény az ablakon,
mért nem vettek redőnyt – a picsába,
horkolhatna rég ahelyett vakon,

hogy arra gondol, gondolni kéne
valami szépre, s megírni nagyon,
valami olyat, hogy az az élet...
amit az ember gondol olyankor,

ha még az agy aludni nem képes,
pedig jó volna, s kap egy rohamot,
és néz ki, hogy mi a kurva élet,
az égen betelt már megint a hold!,

vagyis – bocsánat – bál van hajnalig,
aztán végre mégis nagyot ásít
 - a szív, végtelen. azúr... valami
lélek... - na csókolom kosztolányit! 


2010. november 22., hétfő

Heti vers No. 55

Vida Nikolett
A NŐ MEZTELENÜL

A nő szeretkezés után nem nyitja ki a szemét.
Csak idézi a pillanatot…

Finoman tapogat a párna alatt,
az ágy melletti szakadékba engedi még reszkető tenyerét
és lassan sétál ujjpercein.

Amint ráakad,
gyorsan megára kapja a fehérneműt.
Aztán hirtelen bebugyolálja magát a takaróba,
mintha valamit titkolna,
mintha el akarna tüntetni valamiféle nem létező nyomot…

De milyen jó is lett volna, csak úgy csupaszon heverni.
Akár órákig.
Aztán elszundítani és felébredni ugyanígy.
Kimenni a mosdóba, majd kávét készíteni,
női magazinokat olvasni arról, miért kell eltakarunk a testünket még otthon is.
A gyerek előtt.
A férj előtt.
Arról, hogy maradjunk mindig titokzatosak, mert addig vagyunk igazán vonzóak és bűbájosak...

és aztán...
aztán már nem.


Megjelent az Opus folyóirat (2010/5) Peron című mellékletében

2010. november 15., hétfő

Heti vers No. 54

Ady Endre
FÉLIG CSÓKOLT CSÓK

Egy félig csókolt csóknak a tüze
Lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
Sírva szaladunk
S oda nem érünk.

Hányszor megállunk. Összeborulunk.
Égünk és fázunk.
Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,
Ajkad csupa vér.
Ma sem lesz nászunk.

Bevégzett csókkal lennénk szívesen
Megbékült holtak,
De kell az a csók, de hí az a tűz
S mondjuk szomorún:
Holnap. Majd holnap.


A költő születésének 133. évfordulójára!

2010. november 13., szombat

Vajon mi kell a nőknek?

Játék tényekkel és gondolatokkal elméletekről, melyek talán igazak, talán nem…


Jelentem alássan, megfejtettem a világegyetem minden kétséget kizáróan legnagyobb titkát. Tökéletesen határozottan mondhatom (írhatom), hogy rájöttem, mi kell a nőknek?! Hogy vajon mi? Hát halványlila fogalmuk sincs róla! Ez az igazság. Hogy sajnálatos, vagy éppen egzotikus, illetve dühítő ez az igazság, azt mindenki döntse el saját maga. 

Mert nézzünk meg néhány szituációt, ami erre engedett következtetni! 

Aki párkapcsolatban él (legyen az házasság, illetőleg az együttélés bármilyen formája) gyakorta hallhatja az alábbi kérdést: „Drágám, mit vegyek fel?” Ha a férfi azt válaszolja, „Nekem mindegy”, akkor a reakció az, hogy ő egy döntésképtelen, gyenge jellem, aki még egy ilyen egyszerű kérdésre sem tud válaszolni, nem csoda, hogy azt sem tudja, mit akar elérni az életben. Ha azt feleljük, teszem azt: „Vedd fel a kék ruhádat”, akkor pedig az van, miért mondjuk meg, hogy éppen azt vegye magára. Miért nem jó a piros? 

Ha nagyon figyelmesek vagyunk egy nővel, azt hiszi rólunk, hogy valamit elkövettünk, amit helyre akarunk hozni. Összetörtük a kocsit, megcsaltuk őt a titkárnőnkkel, esetleg a legjobb barátnőjével bújtunk ágyba, elütöttük a kedvenc macskáját, elvesztettük, vagy elcseréltük a gyereket, bármi. Mindenben a rosszat látja, vagy azt keresi folyamatosan. Ha hosszú ideig nem veszünk neki virágot, csokit vagy új kocsit, akkor meg az jön, hogy nem foglalkozunk vele, és már biztosan nem is szeretjük. Jön a szócséplés az elhidegültségről és a rossz kapcsolatról. Ki érti ezt?! 

Ha sokat akar szeretkezni egy pasi, akkor elkönyvelik szexmániásnak, neadjisten ráfogják, hogy csak a nő teste kell neki, s hogy perverz! Viszont, ha a férfi kevesebb szexualitásra vágyik, akkor a fejéhez vágják „Már nem szeretsz engem eléggé?!” 

Vagy: megtörténik a szakítás a nagy szerelemmel, de rájövünk, hogy hibáztunk és visszacsinálnánk a dolgot. Megesik, szerintem mindenkivel és nem csak velünk, pasikkal, de a nőkkel is. A férfi ilyenkor elkezd nyomulni, ostromolja szíve (újra)választottját. Virág, csoki miegymás, ami ilyenkor csak kell. Ezt vagy díjazza a nő és rettentően imponál neki a dolog, vagy nyomulósnak tart. Általában az első verzió lesz igaz. Majd, ha elérjük célunkat és a hölgy újra közel enged magához, akkor következik a legnagyobb próbatétel. Megtartani őt! Mert eltelt, mondjuk egy hónap, virággal, romantikus (erotikus) üzenetekkel, csokoládéval, randevúkkal tűzdelve. A drága pedig kissé hozzászokott ehhez. Tetszett neki a szituáció és ezt akarja továbbra is, de ezt, ugye, nem lehet örökké játszani. Ekkor újra veszekedések sora következik és a vége nagyrészt mindig ugyanaz. Vagy pedig közel enged magához, már ott tartunk, hogy újra összejövünk, de ekkor jön a MONDAT, amit egy pasi sem szívesen hall: „Nem is tudom, hogy mit akarok!” Ettől meg lehet őrülni! 

Valaki érti ezt? Szerintem a nők maguk sem. Szóval adott ezer meg ezer szituáció, amire lehetne alapozni, de azt hiszem, hogy kár most mindet felsorolni. Úgyhogy hölgyeim, gondolkozzanak csak el! Mit is akarnak önök igazán?



Forrás: Barátnő

2010. november 8., hétfő

Heti vers No. 54

Orbán János Dénes 
(ARÁM)

Egy kiskörúti kis karámban,
egy rohadt pesti juhakolban
énnékem szépséges arám van,
és ma is véle kupakoltam.

És túrom kicsi, puha gyapját,
míg fakad kéjes bégetése.
Hajnalig módos urak gyakják,
de hozzám tér meg ébredésre.

És fogyasztom szerelme nagyját,
ez a költő eb- s estebédje.
Nem iszom sört, nem eszem hagymát...

(...s még visszatérek e töredékre.)


Megjelent a 2010/2-es Bárkában. 

2010. november 1., hétfő

Heti vers No. 53

Czucz Enikő
KÓRHÁZKERT

1.
játsszunk vonalzósat
legyünk derékszög
majd én leszek fent
vállalom a leesést
a medence széléről
vállalom a térdhorzsolást
csak egy picit lehelj a hasamra

2.
színészkedik a kórházkert
épp körhintát alakít
vigyázz a törpével
a bokádba harap

3.
szívem, gyújtsunk rá
és sose felejtsük el egymást



Forrás: az OPUS 2010/5-ös számának Peron című meléklete

2010. október 25., hétfő

Heti vers No. 52

József Attila
VÁRLAK

Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe.

1922. nov. 19.

2010. október 21., csütörtök

Lehet jelentkezni!!!

Szerintem mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy dühünket ki kell adni magunkból, különben felemészt bennünket. Ez a gondolat vezérelt, amikor megalkottam a Felbaszódva című blogot, ahol hirtelen felindulásokból születtek a legjobb bejegyzések. Néha trágár szavakat használva jutottam el egyes esetekben a végkifejlettig. Mostanában viszont már nem voltam dühös a világra, de néhány embertársamra sem. Legalábbis annyira nem, hogy azt szöveg formájába öntsem. Pontosan ezért hívtam meg még két embert, akik gyarapíthatják az idegbeteg szociopaták eme fellegvárát és írásaikkal szórakoztathatják a kedves, illetve kevásbé kedves olvasókat! Ha másnak is kedve támad kifejteni idegességét, fentartásait egyes embertársai, a rendszer, vagy bármi felé is, akkor szívesen várjuk az írásokat. Nálam lehet jelentkezni ;)
Szép napot mindenkinek és nem szabad elfelejteni, hogy a dühöt ki kell adni magunkból, mert ha mindenki megtenné ezt, akkor sokkal kevesebb frusztrált ember lézengene a hétköznapokban!

2010. október 18., hétfő

Heti vers No. 51

Tőzsér Árpád
SALAMON HALÁLA

Agy és öl osztoztak rajta
mag-ezred kiömlő csillagok
Holtában is ráng minden tagja
ágyéka fényt és éjt befog
Az urnájánál összesúgnak
előbb lett lám belőle por
mint ahogy sziklás földbe dugják
mint ahogy sírja sebként beforr

Szeretői gyászöltönyükben
érzik antik merevedésük –
Emlék-ágyék bokrában trillák
levágott férfifők hajában fésük

2010. október 11., hétfő

Heti vers No. 50

László Krisztián
EMLÉKNYALÁB

láttalak lent a folyóparton
az élet bögréjéből
ittad az időt
és a szádon megfagyott
a pillanat nedve

mikor belefeküdtél a bokorba
meztelenül
kiröppentek a madarak
ráfeküdtem a hasadra
te meg
homokot szórtál arcomra



Megjelent az ArtFALatok című antológiában 2001-ben a Plectrum kiadó gondozásában

2010. október 4., hétfő

Heti vers No. 49

Kiss Ottó
A NAGYPAPA UGYANOLYAN

A nagypapa ugyanolyan, mint én,
csak sokkal magasabb,
és nemcsak értelmes dolgokról beszél,
hanem értelmetlenekről is.
Ebből lehet tudni, hogy ő már felnőtt.



Megjelent a Bárka folyóirat 2009/6. számában

2010. október 2., szombat

Régi kedvenc

Egyszer volt, hol nem volt... de ez nem tündérmese, úgyhogy hagyjuk ezt a marahságot. Szóval valamikor régen, amikor még én is fiatalabb voltam, mint most (ami egyébként logikus), rengeteg fesztiválon megfordultam ám. Az egyik első nagy rendezvény, amin részt vettem, a KlikkFeszt volt. De nem az, amit Újvárban rendeztek meg néhány alkalommal, hanem még az, ami Kamocsán zajlott, a homokos parton, azok közül is a legutolsó. Az volt az igazi Klikk, nem az újvári! Ott én nagyon sok jó emberrel ismerkedtem össze, akik éppen annyira, vagy még inkább voltak lázadó természetűek akkoriban, mint én. Két olyan lányt volt szerencsém abban az időszakban megismerni, akikkel hosszú éves barátság alakult ki köztünk. Mivel mindig szerettem volna egy lánytestvért, találtam kettőt is (ez egyébként akkoriban nagy divat volt, hogy mindenki mindenkinek a testvérévé fogadott valaki - ám lehet, hogy most is van ilyen). Szóval ők ketten voltak Monkey (Csebres Móni) és Twiggy (Bárdos Kinga). Akkor mindenki így ismerte őket. Az évek folyamán mindketten megváltoztak, benőtt a fejük lágya (már amennyire benőhetett) és felnőtt emberek lettek. Sajnos a kapcsolatunk is megszakadt az elmúlt időszakban és nagyon ritkán találkozunk, de az emlékek örökre megmaradnak (ez milyen nyálas szöveg)! 
          A lényeg lényege lényegében lényegtelen... szóval, hogy ne húzzuk az időt, az lenne a történet esszenciája, hogy nekem a fejemben megragadt egy vers, amit akoriban vetett papírra Kinga. Egy olyan kis versike, amit soha nem fogok elfelejteni, ugyanis annak sorai a mai napig visszhangoznak a fejemben. Megosztom ezt veletek, remélem, nem fejez le érte :)


                                                 REMIATYÁNK

                                                 … és meséid feledésre ítéltettek
                                                 Nem vagy több mint
                                                           az ostobák teremténye
                                                 A valós világtól való félelem
                                                           következménye
                                                 Kellenének már az evilági tettek
                                                 Kitalált lényed pusztulásra
                                                           kárhoztat
                                                 Mégis mi túlélők leszünk
                                                 S te az egyetlen áldozat.
                                                        ÁMEN

2010. szeptember 30., csütörtök

Szkeccs-próba I.

Barátnők (kávézóban)

- Pedikűr csak szombaton van.
- Komolyan mondod?
- Teljesen. A Teréz mondta a minap és én adok a szavára.
- Te még hiszel annak a tehénnek? Hiszen megölte a férjét.
- Dehogy ölte, eltűnt…
- De el ám. Titokzatos körülmények között.
- Ugyanmár, a háborúban veszett nyoma…
- Persze, teljesen rejtélyesen.
- Sokan tűnnek el rejtélyes körülmények között.
- Viszont róla beszéltek is.
- Mit beszéltek? Mond már!
- Azt rebesgették, hogy szeretője volt és ezt a Teréz megtudta. Nem is bírta elviselni.
- Feldühödött?
- Még szép hogy. Azt beszélik még mindig, hogy ezért bosszút állt rajtuk.
- Nem hiszem el.
- Pedig így volt. Nekem elhiheted. Biztos forrásból tudom.
- Kitől?
- A Klára barátnőm mondta.
- Az a pletykás ribanc? Én már azt sem hiszem el neki, amit kérdez.
- Ez rágalom, kikérem magamnak az ő nevében is…
- Pedig ez biztos. Hallottam.
- Ki mondta?
- Az egyik nő a pedikűrösnél.
- Erről jut eszembe: Megyünk holnap?
- Dehogy, mondom, hogy csak szombaton lehet.
- Igaz, akkor szombaton.

2010. szeptember 27., hétfő

Heti vers No. 48

Zirig Árpád 
FÉRFIBÁNAT

Már a nyár is messzire csángált,
megnövekszik a férfibánat.
Nyakamra nőtt a prémgallérja
a dohos szagú nagykabátnak.

Előttem elszürkül a világ,
a fájdalom velem araszol.
Ez a hallgatás újabb napja.
Ajtóm előtt gyűlölet csahol.

Hiába rakom rímet rímre,
úgy érzem, némulnak a szavak.
Csukott a száj, már nem kiáltó.
Fagyban az álmok elporlanak.

2010. szeptember 20., hétfő

Heti vers No. 47

Weöres Sándor
FÉRFIAK TÁNCA

Valaha, valaha
gyermekek voltunk.
Körülguggoltuk a tüzet,
hol kukorica pattogott.
Ágakon lógtunk fejjel lefelé.
Anyánkkal aludtunk.

Valaha, valaha
gonoszok voltunk.
Megrángattuk a cica farkát,
kihúztuk a bogarak lábát,
marokkal téptük a virágot.
Ma már csak akkor gyilkolunk, ha kell.

Valaha, valaha
tiszták voltunk.
És egy napon
tündért láttunk a hegy felett,
meztelen volt és nevetett
és két kitárt lába között
a Nap, a Nap emelkedett!
Lestük estig,
akkor szétszállt fekete köddé.
Mikor hazamentünk,
anyánk zokogott,
hogy nincs fia többé.


Forrás: Weöres Sándor legszebb versei 

2010. szeptember 13., hétfő

Heti vers No. 46


Bárdos Kinga
EGYSZERŰ KÉPLET(T)

Keresed a sorsritmust
mit ismételten kóstolnál
bármit kóstál is.
Én is.

Tüzet minek szítsak
nincs fonal mit elveszítsek
csábít a csend de csak a hangzavar
mi vendégül lát
míg végül
feláldoz a gond oltárán.
Hiába is gondoltál rám

Mondd inkább: hallgass,
sose ásd ki mit már eltemettél.
Megtanultál elég tételt
hogy békében nyughass.

Lezárt dobozod
s rossz lemezeid
el ne kobozza
a Jelen oknyomozója

2010. szeptember 6., hétfő

Ég vele, Tanár Úr!

Búcsú Pomichal Richárd Tanár Úrtól (1951-2010).

Emlékszem, tízéves voltam, amikor bekerültem a Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Gimnázium falai közé. Kisfiúként, akit még szinte az iskolatáska cipelt, nem pedig fordítva. Félénken sandítottam a tőlem több fejjel magasabb diáktársakra. Az első nyolcosztályos gimnázium tanulója lettem. Új iskola, új tanárokkal – utólag bevallom, ijesztő is volt némileg a szituáció. Megismerkedni 33 új gyerekkel és megannyi új tanárral, amikor minden órán más és más oktat – maga volt a rémálom! De ez a rémálom lassan 180 fokos fordulatot vett, és mosollyá változott. Megismerkedtem az új diáktársakkal, majd lassan a tanárokat is megszerettem. A kedvenc tantárgyam az első néhány évben pedig a biológia lett… 

Pomichal Richárd tanár úr annyira szépen, érthetően és játékosan magyarázta a növények, állatok és emberek felépítését és szokásait, hogy élvezet volt hallgatni. Ő szerettette meg velem a növényvilágot, aminek eredményeként nem sokkal később növényhatározót vásároltam, és komolyabban kezdtem foglalkozni a botanikával. Imádtam a virágokat, és mikroszkópon keresztül vizsgálni a keresztmetszeteket. Pontosan ezek hatására jelentkeztem biológia-gyakorlatra is, ahol heteken keresztül növényekkel foglalkoztunk. Amikor Pomichal tanár úr megkérdezte, ki szeretne biológia-versenyre jelentkezni, azon nyomban fel is tettem a kezem. Szép eredményt értünk el, sajnos már nem emlékszem a helyezésre, de büszke volt rám a felkészítő tanárom. S én is büszke voltam rá és bátran mondhattam, hogy a kedvenc oktatóm lett. Ahogy teltek az évek sajnos egyre messzebb kerültem a biológia világától, amit a tanár úr sajnált is, de nem tehettem semmit. Évek múltán jobban érdekelt az irodalom, mint a biológia. Az egyetlen tantárgy volt, amelyből jó jegyeim voltak, s ezek szép lassan leromlottak. Kamaszodtam, olvastam, de már szépirodalmi alkotásokat, nem tudományos könyveket. Az elsőben vásárolt növényhatározó is a polcra került és nem is nyitottam ki többé… 

Végzős koromban félévkor nem tanultam a biológia-vizsgára, hogy ne bukjak meg, és a tanár úr nagyon dühös lett. Az iskola folyosóján kiáltott utánam, mikor megtudta, hogy nem készültem: „Pedig a kedvenc diákom voltál!” Sosem felejtem el a szavait… Mikor leérettségiztem, magyar szakra jelentkeztem az egyetemre, és a virágokat már csak a vázában néztem, nem a mikroszkóp alatt. De Pomichal tanár úrra még mindig kedvenc tanáromként emlékeztem. 

Elteltek az egyetemi évek, szakállt növesztettem. Többször mentem el a tanár úr mellett az utcán kicsiny városunkban és ritkán fogadta köszönésemet. Először azt hittem, talán haragszik rám valamiért. Majd egy alkalommal, idén júniusban, összefutottam vele a Dunaszerdahelyi Élelmiszeripari Szakközépiskola igazgatóságán. Éppen az igazgató úrtól jöttem ki, ő pedig hozzá igyekezett. „Te vagy az Sándor? Meg sem ismertelek! Hallottam, hogy újságíró lettél. Ha valamire szükséged van, hívj fel nyugodtan, ha tudok, segítek!” – mondta és diktálta is a mobilszámát, de közben rohant. Leírtam, de nem voltam biztos benne, hogy helyesen. Hatalmas kő esett le a szívemről, mert tudatosult bennem, hogy nem haragszik rám, csak nem ismert meg a szakáll miatt. Ez valahogy boldogsággal töltött el, mert rájöttem, hogy kedvenc tanárom nem neheztel. 

Múlt pénteken találkoztam a feleségével és megkértem, hogy diktálja le nekem a férje számát, mert nem vagyok biztos benne, hogy jól írtam-e le. Készséges volt és azonnal mondta is. Terveztem, hogy felhívom valamikor, mert kíváncsi voltam, hogyan alakult az élete. 

Vasárnap hajnalban öngyilkos lett. Nem tudni, miért tette, csak annyi bizonyos, hogy megtörtént. Sajnos nem beszélhetek vele többé, a találkozás elmarad. Nem találtam szavakat, amikor értesültem a halálhíréről. Még most sem hiszem el… 

Ötvenkilenc éves volt Pomichal Richárd biológus, tanár, férj és családapa. Nyugodjon békében, Tanár Úr!


2010. augusztus 30., hétfő

Heti vers No. 45

William Shakespeare
CARPE DIEM

Úrnőm, merre jársz, nyomod veszett?
Ó maradj és hallgasd! kedvesed
két hangnemben is dalol;
mért szaladsz, te szépek éke,
összefut a két út vége,
aki bölcs, az tudja jól.

Majd szeretsz? Én most szeretlek,
most vagy itt, hát most ölelj meg,
a jövő sötét világ.
Késlekedsz még? jőjj csak szépen,
most csókolj meg Százszorszépem,
gyorsan száll az ifjuság.

2010. augusztus 25., szerda

Népbutítás a képernyőn keresztül


 Vajon a reklámoknak mennyi hatása van ránk, felnőttekre? Biztosan van, ám lehet, olyannyira próbáljuk leplezni, hogy tudomást sem veszünk róla. De vajon mennyire hatnak a gyerekekre a televízióban egyre gyakrabban felbukkanó pár másodperces képsorok? Rettenetesen befolyásolhatják a gondolataikat, ítélőképességüket, sőt annyira elrugaszkodhatnak általuk a világtól, hogy az már szinte ijesztő! Amikor a hatéves kisgyerek azt mondja, a csirke az áruházból jön, akkor földbe gyökerezik a lábam. Nem hiszem el, hogy komolyan gondolja, pedig igen. Soha sem látott még élő baromfit, kizárólag a fagyasztott, üzletek hűtőiben pihenő húsdarabokat. Ha tudná, hogy annak valaha tollazata volt, talán meg sem enné.
            A minap egy nagyon bizarr történetet hallottam. Egy húszas évei felé közelítő fiatalember azt állította, hogy ő csak a boltban kapható tojást eszi meg. Mikor rákérdeztek, miért csak azt és a házit miért nem, nemes egyszerűséggel annyit felelt: „A házi tojást a tyúk tojja. Gusztustalan!”. Ennek fényében csak arra kéne választ kapni, honnan érkezik vajon a bolti tojás? Amikor elárulták neki, az is a tyúkból „jön ki”, nem akarta elhinni. Boldog együgyűség!
            De mire is tanítanak bennünket a reklámok. Megtudjuk, hogy melyik a legjobb mosópor? Mindegyik az, csak van, amelyik a színes, a fehér, de akad olyan is, hogy kifejezetten fekete ruhákra használatos. Azt is elárulják a tévéműsorokat összekötő „filmecskék”, hogy melyik csokoládét érdemes megvennünk, mert jelenleg olcsóbb, finomabb, mint az összes többi. A kedvencem, az egyik csokoládés kukoricapehely reklámja, amikor a barna kutya elkövet valamilyen irtózatos marhaságot és az összes csoki a búzamezőkre ömlik. „Bumm, és így lett a Chocapic!” – kiáltja. Én már csak arra várok, hogy a természetben járva, mikor leszek figyelmes arra, hogy kisgyerekek a búzamezőket öntözik olvasztott csokival, majd búskomoran térnek haza, ugyanis nem következik be a reklámokból ismert hatás. Talán még ez is meglehet. Aki azt hiszi, hogy a csirke az áruházban „terem” zacskóban, az miért ne hinne a kukoricapelyhes reklámnak?
            Ugye mindenki ismeri a barátságos lila tehenet, amelyik az Alpok gyönyörű zöld füvét legeli és a legfinomabb forrásvizét issza? A hódok és a medvék fejik a tejet tőle, amitől a csokoládéja annyira, de annyira ízletes lesz. Akadt, aki kirándulása alkalmával kereste a lila állatot, de sajnos nem találta. Jelzem, itt is gyerekről van szó, nem felnőttről. De azt mondja már meg nekem valaki, ha a Milka csoki a Milka tehén tejéből van, akkor a Tibi csoki miből készül?

2010. augusztus 23., hétfő

Heti vers No. 44

Péli Gábor
HEXACENTIMÉTEREK
(részlet)

Casanova kimenői

Ólomcellám mélyén csorbul a vétel
nincs jel
szép alakodról nem küldesz MMS-t.
Nem pásztáz kamera
dús öleden elidőzve
Rengő combjaidon sem pásztáz tenyerem.
Felkel a nap
és csendbe tűnődik a rab a benti setétben
Most kit ölelhet az egyszeri asszony?


További versek: katt ide

2010. augusztus 16., hétfő

Heti vers No. 43



Vida Gergely
CENTER
(rangadó után, a kocsmaudvaron)

Nyelvtanilag mondom neked, öregem,
hogy a -ben az helyrag, méghozzá
belső helyeket jelölt, belet, szivet, szart,
s akkor a mondá az úr kezdetben,
hogy lehet az benne idő, nincsen idő, öregem,
helymerev, te, különben ne higgyed,
hogy ezt én találtam ki, hogy rácsaptam a hasamra,
vagy szoptam a kisujjamból,
egy könyvbe volt benne, de tőlem még most is
benne lehet, ha az a hüje Lóci ki nem tépte,
úgyhogy a számból picsát én nem csi-
nálok, csinájjon más.



Forrás a szerző Sülttel hátrafelé c. kötete. Kalligram, Pozsony. 2004.

2010. augusztus 9., hétfő

Heti vers No. 42

Weöres Sándor
BOLDOGSÁG


A férfi

Szeretem ernyős szemedet,
etető puha kezedet,
mellém simuló testedet,
csókolnám minden részedet.

Ha minket földbe letesznek,
Ott is majd téged szeretlek,
őszi záporral mosdatlak,
vadszőlő-lombbal csókollak.

A nő

Hidd el, ha egyszer meghalunk,
föl a felhőbe suhanunk.
Vének leszünk és ráncosak,
de szívünkben virágosak.

Nagy felhő-hintánk csupa láng,
alattunk sürög a világ,
gurul a labda, sül a fánk,
mosolyog hetven unokánk.

2010. augusztus 8., vasárnap

Rózsaszín

… és összeszorul, majd hevesen verni kezd, a fájdalom pedig erősebb és erősebb lesz. Nem hagyja, hogy nyugalomra lelj, és nem hagyja, hogy kiábrándulj. Összekavarod a dolgokat és ismét a mindenek közepébe zuhansz, ahonnan oly sokszor próbáltál kimászni, de valami mindig visszahúz. Nem tudod, mi az, de sejted. A sejtelem azonban homályt borít a realitásra és pontosan ettől lesz számodra elérhetetlen a való. Igazából ki sem látsz a saját gondjaid mögül, melyek erődként tornyosulnak könnyben úszó szemeid elé. Sajnos nem tudod, mit tegyél, nem tudod, mihez kezdj a helyzettel. Ez a szituáció számodra nem új, hanem minden alkalommal visszatérő, mert nem találtál rá megoldást. Talán nem is találsz soha, mert erőtlen vagy, de lehet, hogy nem is szeretnéd megoldani, mert így a megfelelő. Ebben akad némi önbecsapás, csak azt nem lehet tudni, hogy melyik részről. Akarod, vagy nem akarod? Ez a nagy kérdés, de magad sem tudod a választ, arra hogy mit akarsz, illetve mit nem. Először ezt az enigmát kéne megfejteni, mert anélkül nincs továbbhaladás. Sajnos ez egy ilyen világ, egy ilyen élet, amelybe beleszülettél, de nem te választottad. Ezt kaptad, ezt sorsolták ki neked a születésed előtti létben a hatalmas pörgethető tartályból számokkal ellátott golyók közül és el kell viselned. Talán egyszer minden másként lesz, minden rendbe jön majd és akkor rózsaszín madarak repkednek majd a légben. Azokat pedig csúzlival halomra lehet lőni, hogy levezesd a feszültséget…

2010. augusztus 2., hétfő

Heti vers No. 41

Janus Pannonius
SÚLYOS ÉS KELLEMETLEN KÉRDÉS


Mért áhítja a fütykös a puncit, a punci a fütyköst?
- ennek a jámbor nép így magyarázza okát:
akkortájt, amikor Prometheus ős-szüleinket
gyúrta agyagból, még egyfele járt a keze.
Nem formált testrészt, melytől szétválik a két nem,
s mellyel az emberi faj újrateremti magát.
Majd azután később, hogy a természet legyen úrrá,
más-másfélékké tette az embereket.
Úgy, hogy emennek öléből egy keveset kiszakított,
s tette a másik lény lába közé e csomót.
Most ama vájat folyton kergeti ezt a csomócskát,
és e csomó folyton visszakivánja helyét.

2010. július 27., kedd

Ilony néni se szereti a meleget…


…főleg az ilyen forró nyári napokon,
mikor a nap bőségesen szórja sugarait
irodája ablakára, rája,
S haját copfba fogja:
- Nem érdekel ki mit mond – mondja
mert neki kényelmes egy kupacban,
nem a vállára omolva,
csak libegve, nyugalomban.

Mert Ilony néni se szereti a meleget,
Legyezőt vásárol a boltban,
tellegeti magát vele, hűsüljön a lég,
de jobban esne, ha négerek legyeznék,
szőlővel kínálnák, s kényeztetnék, mert
Ilony néni se szereti a meleget.

Legyen nyár és jó idő,
de ne dögöljön meg az irodista,
ki székében naphosszat az üvegházat érzi,
mert olyan az a szoba, mintha globális
és fölmelegedett volna, ahol
Ilony néni se szereti a meleget.

2010. július 26., hétfő

Heti vers No. 40

Lőwy Árpád

 - megjegyzés:
    a pilseni városház tornyán
    kipingálták újra az oroszlánt:
    a vörös testet két arany farok
    teszi
    Lőwyt a sárga irigység
    eszi

Oh, dicső barom, te imponálsz nekünk.
A Sors, hogy ilyen csodát nem tett velünk?
Neked két farkat adott a végzeted!
Nekünk csak egy volt - és az is elveszett.

 [Pilsen, 1908. május 27.]
 - Tompa Mihály után szabadon -

2010. július 21., szerda

Nyomozunk, mint állat

Mennyire élvezhetőek manapság a sorozatok? Ott van az NCIS, a CSI New York, Miami, Los Angeles és még ki tudja mennyi variáció. De vehetjük a flúgos nyomozót Monk-ot, aki folyamatosan dührohamot kap minden apróságtól, mindamellett zseniális bűnüldöző. Akár nyomozhat az egyetemi professzor is, aki a matematikát használva kapja el a gonoszabbnál gonoszabb bűnözőket, olyan kifejezéseket használva közben, hogy a néző meg sem próbálja felfogni azokat. De ott van a nagyon okos, mindent kikövetkeztető Mentalista, aki eszméletlenül magabiztosan oldja meg a nyomozásokat, minden rosszfiút rács mögé juttatatva. De kérdezem én, ha minden bűntényt megoldanak, miért van mindig valaki az utcán, aki gyilkolászni kezd? Hol vannak azok az ügyek, amelyeket nem göngyölít fel a flúgos, az okos, a szupermatematikus nyomozó? Azokat miért nem tárják elénk? Túl sok a „hepiend”, a boldog vég és éppen ezért semmi realitást nem sugároz a képdoboz. A fiatalok megtanulják, hogyan kell megölni valakit úgy, hogy a legkevesebb nyomot hagyják, a legkisebb gyanú terelődjön rájuk. Ezt tanítják nekünk ezek a sorozatok.
De elérkezett a nyári szünet, ilyenkor ezeket a műsorokat képzeletbeli dobozokba zárják és megőrzik őszig. Addig pedig a kedves néző tövig rághatja a körmét, hogy vajon mi történik majd kedvenceivel, mert az bizonyos, hogy az évadzáró rész eszméletlen feszültséggel és nyitott kérdéssel ér véget. Így borzolják az ember idegeit. Ilyenkor lépnek életbe a megszokott esti szórakozást pótló műsorok. Jön a krimi-író, akinek a könyveiben leírtak alapján gyilkol egy pszichopata és persze ki mást is kérnének fel a nyomozás segítésére, mint őt magát. De képbe jön az „atomszőke” csaj Döglött aktáival kedd esti időtöltésként, ahol több évtizedes lezáratlan nyomozásokat vesznek elő és oldanak meg. Persze hozzá sem kell tennem, mindet sikeresen. Amihez hozzáérnek, megoldódik. Hát ilyet?! Csütörtök este – mivel a szószátyár s(z)ómen szabizik –, tűzték műsorra, szintén nemrégiben, a fiatal mentőstanonc mindennapjait bemutató sorozatot, melyben a főhős az emberek gondolatait nem csak hallja, de látja is. Ilyen nincs… Vajon mi lesz a szerepe? Természetesen a rendőrség állandó segítőjévé lép elő csodálatos képességének köszönhetően. De vannak vámpírjaink is, akik a fényben járnak és annyira, de annyira szelídek, mégis minden alkalommal felbukkan valaki, aki rossz fát tesz a tűzre. Csupa irrealitás, csupa irracionális eseménysor fut végig minden este a képes dobozban. Kérdem én: Érdemes ezeket az agyzsibbasztó sorozatokat bámulni, vagy inkább ássuk bele magunkat egy érdekes olvasmányba? Mindkettő szórakoztató lehet, bizonyos mértékig. Kinek mennyire, azt mindenki döntse el saját maga!

2010. július 19., hétfő

Heti vers No. 39

MÉDARD DE SAINT-JUST
Szerencsés hasonlat

Nemes lány előtt, szava estét 
Nem mérve, elejté egy illető
A szüzesség szót. Mire ő
Megkérdi máris: Mi az, hogy szüzesség?
Az, szép gyermekem? - szólék. - Kismadár:
Mihelyst farka nő, azonmód messze szál.


2010. július 12., hétfő

Heti vers No. 38


EGRESSY ZOLTÁN
Szia, psziché

Szia te nagy, nagy, te
nagy szerelmes, valakibe
nagyon szerelmes egyetlen
szerelmesem, Psziché.

Furcsa a tenger, még
mindig, mindig, még mindig zúg,
rohamozgatja keményen
a lágy, tűrő partot.

Tegnap fáradt voltam,
odatámolyogtam hozzád,
kopogtam az ablakodon,
de esőnek hittél.

Forrás: Élet és Irodalom, LIV. évfolyam 6. szám, 2010. február 12.





2010. július 5., hétfő

Heti vers No. 37


FABÓ KINGA
Vörös hajszál, virtuális hárem

Vörös hajszálamat
 - írmagja se! - laza
mozdulattal félre

mit lökte?! söpörte!
gyógyfüveket vittem pedig
hogy a felesége szőke

isten bizony föl se
merült - bukta.
Hittem, beteg, csak hazudta.

Szégyenszemközt kullogok.
Háremekben első hölgy
 - várni hölgysorom -

elsöpröm mind; háremet
 - férjsoron én jár-kelek -
hajammal én fűz-fonok.

Forrás: Élet és Irodalom, LIV. évfolyam 25. szám, 2010. június 25.

2010. június 28., hétfő

Heti vers No. 36

Pilinszky János
Őszi vázlat


A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.

Riadtan elszorul szived,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:

távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.

2010. június 22., kedd

Emlékszagú áprilisi éjjel


Kígyózó sorokban rohannak meg az emlékek. Nem tudom, mit tegyek velük, egyre csak jönnek és többen, és többen lesznek. Furcsa volt kinyitni az ablakot, mert most azon keresztül áramolnak be, és ellepik lassanként az asztalt, a széket, a szobát. Egyedül vagyok velük, próbálom zsebre tenni mind, de túl kicsi a zsebem, nem férnek bele. A fiókok is megteltek már, a nagyobbak már réges-rég teli vannak múltbéli képekkel. Elküldeném őket, de nem mennek, sőt, egyre többen vannak. Mintha áttörtek volna valamiféle érzelmi gátat, ahova eddig rejtőztek, vagy ahova eddig rejtette őket valaki. Szinte betemetnek, alig kapok levegőt. Biztosra veszem, hogy megfojtanak. Egyre nehezebben veszem a lélegzetet, egyre gyorsul a szívverésem. Lehet, hogy belehalok ebbe a támadásba, vagy kómába kerülök (lendülök), de egy biztos… nem úszhatom meg ép bőrrel. Az emlékeink össze fognak nyomni, teljesen összeroskadok majd alattuk és senki nem tud segíteni. Nincs, aki megmentsen, nincs, aki kihúzzon súlyuk alól. Egyre kevesebb az oxigén, egyre zárul a kör, egyre jobban elnyelnek…
 …elnyelnek.

2010. június 21., hétfő

Heti vers No. 35

Egy nagyon kedves régi ismerősöm küldte be saját versét a heti vers "rovatba", amit én nagyon szívesen be is tettem. Remélem tetszeni fog majd minden hűséges és kevésbé hűséges olvasómnak :) Ízlelgessétek :)


Bárdos Kinga
ESÉLY



Az arany aránya nem irányelv,
nézd el, ha talányos a virágnyelv…
A tanítás csak első ízben édes, később lesz cukormentes..
Ma még Bölcsnek véled, holnap rájössz majd: hentes.

Sok-sok ponyvalegény célt látni is kancsal,
üveghegyen túlra készül túrabakanccsal
s képe fancsali ha rácsodálkozik egy-egy rácsmentes elme:
csúcsfelszerelésnek kondíció nélkül, testvér, mi értelme?

..ám az önjelölt békenagykövet
is végzetes baklövést követ el:
szavának hitelt a gyarlótól ordítva követel,
így észre-vétlen is ő dobja az első követ..

Nem kell ide szívhezszóló líra,
a Lét minimum filmszatíra:
csinos kis snittekre hasítva
bedarál a fasírtba

De Te csak ne sírj.
Saját képed-re-formálhatod.

2010. június 14., hétfő

Heti vers No. 34


ROBERT BURNS: ADD MEG A LÁNY JUSSÁT...

                      Add meg a lány jussát, fiam,
                      öleld át jó keményen,
                      amit cserébe ád, fiam,
                      fél zsák arannyal ér fel.
                      Ha félsz, úgy szopd be whiskydet,
                      ha fél, tapaszd be száját,
                      és húzd el jól, hejehuja,
                      jól húzd el a nótáját.


                      A lányt repítsd az ágyra fel,
                      az ajtót sarkad zárja el,
                      szólj rá, hogy combját vesse szét,
                      húzd fel szőrös kis kesztyűjét,
                      légy szenvedélyes, nem mulya,
                      ha ordít, fogd be száját,
                      s húzd el, fiam, hejehuja,
                      jól húzd el a nótáját.

2010. június 7., hétfő

Heti vers No. 33

Radnóti Miklós: 
Razglednicák 4.




Mellézuhantam, átfordult a teste
 s feszes volt már, mint húr, ha pattan.

Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.