2010. november 29., hétfő

Heti vers No. 56

Kollár Árpád:
HAJNALI RÉSZ EGÉSZ

akkor hirtelen rázuhant a hold,
és átdöfte halszemét a teste,
nyomában kásás lámpafény loholt
–  a függönyt hiába is kereste,

forgott csak az átizzadt ágyban,
dőlt be a részeg fény az ablakon,
mért nem vettek redőnyt – a picsába,
horkolhatna rég ahelyett vakon,

hogy arra gondol, gondolni kéne
valami szépre, s megírni nagyon,
valami olyat, hogy az az élet...
amit az ember gondol olyankor,

ha még az agy aludni nem képes,
pedig jó volna, s kap egy rohamot,
és néz ki, hogy mi a kurva élet,
az égen betelt már megint a hold!,

vagyis – bocsánat – bál van hajnalig,
aztán végre mégis nagyot ásít
 - a szív, végtelen. azúr... valami
lélek... - na csókolom kosztolányit! 


Nincsenek megjegyzések: