2010. június 22., kedd

Emlékszagú áprilisi éjjel


Kígyózó sorokban rohannak meg az emlékek. Nem tudom, mit tegyek velük, egyre csak jönnek és többen, és többen lesznek. Furcsa volt kinyitni az ablakot, mert most azon keresztül áramolnak be, és ellepik lassanként az asztalt, a széket, a szobát. Egyedül vagyok velük, próbálom zsebre tenni mind, de túl kicsi a zsebem, nem férnek bele. A fiókok is megteltek már, a nagyobbak már réges-rég teli vannak múltbéli képekkel. Elküldeném őket, de nem mennek, sőt, egyre többen vannak. Mintha áttörtek volna valamiféle érzelmi gátat, ahova eddig rejtőztek, vagy ahova eddig rejtette őket valaki. Szinte betemetnek, alig kapok levegőt. Biztosra veszem, hogy megfojtanak. Egyre nehezebben veszem a lélegzetet, egyre gyorsul a szívverésem. Lehet, hogy belehalok ebbe a támadásba, vagy kómába kerülök (lendülök), de egy biztos… nem úszhatom meg ép bőrrel. Az emlékeink össze fognak nyomni, teljesen összeroskadok majd alattuk és senki nem tud segíteni. Nincs, aki megmentsen, nincs, aki kihúzzon súlyuk alól. Egyre kevesebb az oxigén, egyre zárul a kör, egyre jobban elnyelnek…
 …elnyelnek.

4 megjegyzés:

Kis Virág írta...

...szeretem ha írsz, ha így írsz. Valahogy jobban, mint mások verseit, pedig azok is szépek, de ez valahogy Te vagy :) Szép napot!

Sandi írta...

Köszönöm szépen! Pedig nem sok embernek tetszik :)

Kis Virág írta...

Sokszor nem is a sok számít! Sokszor csak egy kicsin múlik :) Én most ez a kicsi vagyok, akinek nagy örömet szerzett ez az írás :))

Sandi írta...

Örülök, hogy örömet szerezhettem :))