2011. július 25., hétfő

Dunafest reloaded

Zúzott a Tankcsapda
 A hétvégén ismét abszolváltuk a Dunafest elnevezésű kétnapos fesztivált, amit immár másodízben rendeztek meg kicsi városunkban, Dunaszerdahelyen. 
A jegyek elővételi eladása egész siralmasan festett a fesztivál kezdetekor, de időközben azért összejöttek a zenekedvelők. Sokan az időjárás miatt nem akartak előre gondolkodni és inkább a helyszínen váltottak a belépőt. Így is ezrek tomboltak Dunaszerdahely szabadidőparkjában. A pénteki, első nap elég nehézkesen indult, hiszen a folyamatosan zuhogó eső sokakat visszatartott a zenehallgatástól. Az egy órától színpadra lépő vágújhelyi Hrana zenekarra és az utána következő Bloody Roots-ra közel harmincan voltak kíváncsiak. Az emberek inkább öt óra környékén kezdtek beözönleni, amikor a magyarországi Zorall rockbanda és a magyar ska-stílus kiválósága, a Pannonia Allstar Ska Orchestra lépett a pódiumra. Az igazi tömeget a kilenckor kezdődő Tankcsapda fellépésére érték el. A huszonkét éve koncertező magyar rockzenekar még soha nem járt Dunaszerdahelyen. Fellépésükre legalább annyian voltak kíváncsiak, mint a tavalyi főzenekar, az Omega bulijára. Az új dalok mellett elővették zenei tarsolyukból a húsz évvel ezelőtti számokat is, amivel hatalmas meglepetést okoztak a közönségnek.
Polemic
Második napon az időjárás már könyörületesebb volt a fesztiválozókhoz, igaz helyenként vízzel ijesztgette a népet az ég, de az mégsem szakadt a fejünkre végül. A szlovák ska legnagyobb képviselőjének, a Polemic-nek a koncertjén még a nap is előbújt a felhők közül. A tavaly is fellépő banda ismét hozta a formáját és szinte mindenkit táncba invitáltak pörgős ritmusukkal. Még annak is, aki nem szeret zenére mozogni, önkéntelenül elindultak a lábai a dinamikus zenére. 
Deák Bill Gyula, aki igaz, hogy fehér,
de a torka fekete
Majd Deák Bill Gyula következett, aki nem győzte hangsúlyozni, mennyire örül, hogy felléphet Dunaszerdahelyen, a testvérei és barátai előtt. A Zöld, bíbor és fekete című dal felhangzásakor sokakat kirázott a hideg, hiszen ezzel a balladával tisztelegnek elhunyt zenésztársaik, a magyar könnyűzene és hazai legendák kiválóságai előtt. Majd a Szlovák Tublatanka slágerei után Demjén Ferenc érkezett a színpadra, de sajnos nagyon nehezen lehetett megérteni a szövegeit, ugyanis artikulációs problémái adódtak a fellépés közben. Késő este a szlovák punk-rock ismert arcai, a Horkýže slíže zenekarc vette uralma alá a pódiumot. Ők sem kizárólag a friss szerzeményeket adták elő, de előkerültek a több mint tízéves dalok is. Utolsóként, éjjel egykor az Anima Sound System lépett fel, s a késői óra ellenére sokan voltak kíváncsiak rájuk. Az elektronikus zenét a kelet-európai dallamokkal ötvöző banda egyórás koncertjével ért véget a tolerancia fesztiválja.
Úgy, mint tavaly, együtt szórakozott magyar és szlovák egyaránt. Incidens nem történt, hiszen nem arról szólt a fesztivál, hogy utáljuk egymást, inkább éppen az ellenkezőjéről. A szeretetről, a barátságról, de főleg arról, hogy a zene összeköt, beszélj bármilyen nyelven is.

Varázsszínpad, varázszene
Imádták a fellépőket
A Horkýže slíže éjszakai pörgése
Kezeket a magasba...
Az Anima Sound System
Generációk találkozása

Ezrek tomboltak a koncerteken




 Kocsis Móni felvételei 

Nincsenek megjegyzések: