2009. április 12., vasárnap

Majdnemkomp, birkapörkölt és szilva

Tegnap délután úgy döntöttünk a csajokkal, hogy elegünk van az otthonlétből és kimegyünk valahova vízhez, csak csináljunk valamit már. Annyira mindegy volt, hogy hova, csak ne otthon legyünk.El is indultunk és úgy döntöttünk, hogy megnézzük MZ barátunkat autómosás közben. Ő kitalálta, miután elég tisztának itélte az autót - ami, mint később kiderült nem is volt annyira tiszta -, hogy menjünk el Szarvára, ott keljünk át a "Nagy vízen" komppal és találunk ott egy kis kocsmát. Azon a helyen majd jól elleszünk. Útközben felvettük a barátnőjét, Anitát. 
Éppen a kompnál várakoztunk, amikor megcsördült MZ barátom szolgálati telefonja. Menni kellett, mert valahol nem indult a lift és ő volt a mentő-liftangyal, aki megmenthette a helyzetet. 

Ekkor nagy káromkodások közepette megfordultunk és elindultunk vissza DS városa felé. Azon gondolkodtunk egész úton, hogy hova is menjünk, míg a "latin szerelő" megmenti a bajba jutott felvonót, majd az Aqua mellett döntöttünk. Két lánnyal maradtam, akikkel úgy döntöttünk, hogy míg az "ember" távol van, iszunk valamilyen gyümölcslét, nehogy kiszáradjunk. Rendeltünk is magunknak három kofolát és három szilvát. Mikor kihozták a nedűt, akkor döbbentünk rá, hogy mire válalkoztunk: az ital, amit megkaptunk, nem volt más, mint egy-egy 52-fokos szilvapálinka. De ez sem okozott különösebb akadályt, ugyanis lecsúszott belőle négy is. 
Nemsokára megérkezett a liftbajnok is és még Vike és Gergő is csatlakozott a bandához. 
Ekkor úgy döntöttünk, hogy mivl Oliv apukája úgyis invitált bennünket birkapörköltre, hát megnézzünk magunknak azt az étket. Nem is ragozom tovább a dolgot... isteni volt. Régen ette ilyen jó pörköltet. Lecsúszott még néhány szilva is közben, de az már nem volt olyan jó, mint az előző. 
Mindezek után egész jót beszélgettünk, aztán hazaindultunk. 

Még Ágnesemmel és az ő Attilájával találkoztam egy órácskára, aztán alvás. Lehet, hogy bánnom kéne, hogy nem jutottam el Nádszegre Irie Maffia koncertre, de nem bánom. Nem nagyon érdekel, ugyanis így is jól éreztem magam... sőt, talán még jobban is, mintha Nádszegre mentem volna. 

Nincsenek megjegyzések: