2009. szeptember 5., szombat

Egy átlagpolgár véleménye III.

Vége?

A gyengébbik nem és a kapcsolataik felbomlása – vagyis a nők és a szakítás. Férfiszemmel közelítve a téma felé, elég nehéz dolgom van, mert nem látok bele az ellenkező nem lelkébe, tehát csak példákkal tudok élni, amelyeket a saját és a körülöttem élők mindennapjaiból ragadok ki.

Nem tudnak a nők szakítani! – ez az általános vélemény, ráadásul nem csak férfi szájából hangzik el ez a mondat, hanem volt már rá példa, hogy egy lányismerősöm hangsúlyozta. Lehet, hogy meg fognak kövezni ezért, de ezzel egyet kell, hogy értsek. Bocs, csajok, de tényleg nem megy nektek ez a dolog. Véget vetni valaminek, az nem a ti stílusotok – persze ismételten itt is vannak kivételek – és ez sajnos így volt mindig is. De vajon miért van ez?

„Mert így kényelmes” – hangzik egy válasz. Érdekes, szóval inkább gyötörjük a partnerünket, mert nekünk így kényelmes, ha akarunk odabújhatunk hozzá, ha pedig éppen nincs kedvünk a társaságához, egyszerűen nem vesszük fel neki a telefont és nem válaszolunk az üzeneteire sem. Csak azért mert kényelmes?! Érdekes egy lények vagytok ti nők, az ember megfejtene benneteket, de ha az egész életét is tenné fel rá, akkor sem sikerülne.

Olvastam egy könyvet, melyben az egyik részletet szeretném megosztani az olvasóval, ugyanis nagyon szépen leírja az író, hogy kinek nehezebb a szakítás, és hogyan vészelik át a felek: „Érdekes – gondolta a néni –, mennyivel könnyebben viseli az elválást egy nő, mint egy férfi. A nő egy-két hét, vagy legfeljebb egy-két hónap alatt megvigasztalódik. Igaz, hogy rendszerint megy valakihez, így könnyebb. A férfi egészen más. Ő legbelül egyedül marad, s elhordja magában a fájdalmat néha esztendőkig is. Nem mutatja, végzi a maga munkáját, de benne van. Egyedül él vele, s csak soká kopik ki belőle. Ha egyáltalán kikopik.” – írja Dallos Sándor a Nap szerelmese című könyvében.

Mint átlagpolgár, én is azt kell, hogy mondjam, hogy nem tudtok ti szakítani a férfiakkal. Inkább húzzátok, ameddig csak lehet, de nem mondjátok ki a „viszlátot”. Ha pedig ki is mondjátok nagy nehezen, keserves kínszenvedések közepette, akkor hozzáteszitek, vagy csak gondoljátok – de a szemetekben ott van – a „maradjunkbarátok” frázis. Könyörögve kérek mindenkit, aki a gyengébbik nemet képviseli, hogy mellőzzétek ezt a szókapcsolatot, mert ettől mászik minden pasi a falra. Köszönöm!

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

dignity. always dignity.

Sandi írta...

Nem tudok angolul :) :p

Böbe írta...

A férfiak részéről a szép csendben eltűnést és az összezavarodást már tapasztaltam. Neked ez ismerős? :) Amúúgy nincs harag, sokat lehet tanulni ezekből az esetekből. Köszönöm.