2010. április 10., szombat

Porhüvelyben töltetlék


Néha elsuhanok a csendes városok felett, amikor leszáll a sötétség és azt figyelem, hogy kik mászkálnak az utcákon. Az éjszaka gyermekei, az én gyermekeim. Általam cselekszenek, miattam teszik meg azt, amit megtesznek, amit magukhoz vesznek, amit magukba tesznek. Legyen az akár drog, alkohol, vagy szex.
Melegséget érzek, mikor rágyújtanak egy füves cigire, vagy amikor meghúzzák az üveget. Szinte én is érzem, ahogy lecsurog a torkukon az alkohol. Külön gyönyörűséggel tölt el, ha a természet lágy ölén kefélnek, akár a nyulak. Ha pedig mindezt illuminált állapotban teszik, az a katarzisom. Mindannyian az enyémek, Neki senki sem juthat. Ugyanmá’, meggyónják a bűneiket. És? Azt hiszik a bolondok, hogy az segít rajtuk, pedig nem. Ha valaki többszörös gyilkos, elmond egy-két „miatyánkot” és azt hiszi, hogy azzal minden meg van neki bocsájtva? Ezek tévhitek, melyek szintén mind engem szolgálnak. Ringassák csak magukat az ilyen téveszmékbe, annál jobb lesz, amikor eljön értük a vég…
            Ahogy figyelem ezeket a lélekkel megtelített porhüvelyeket, annál jobban vágyom a „töltelék” után. Szétrothadt testük nem érdekel, csak a lelkük fontos számomra. Az ad nekem életet, az táplál, s általa leszek naggyá. Nagyobbá, mint Ő, a nagy fehérszakáll, aki mindenek megalkotójának hiszi magát, pedig pontosan olyan, mint egy kisgyerek terráriummal a kezében, melyben az emberek a hangyák. Egyébként az előbbi mondást egy filmben hallottam, de annyira megragadott, hogy nem engedhettem el a fülem mellett.
            Lassan kel a nap, így megyek, s átadom neki a világot. De nem maradok soká, hogy ne érezze annyira a fölényt, amelyet a fényesség ad számára. A végén úgyis az enyém lesz minden… 

2 megjegyzés:

slacus írta...

maga az ördög

Sandi írta...

Pontosan... ujjgyakorlat egy készülő antológiához ;)