Aranyos kis szobalány volt. Nem több tizennyolcnál. Annyira üde volt, hogy azt hiszem, első látásra beleszerettem. Nem szabadott volna, de az ember az érzelmeinek nem tud parancsolni. Azok, ha jönnek, akkor utat kell nekik engedni. Hosszú ideig elfojtottam őket, most viszont úgy döntöttem, hogy ezt nem teszem többé. Kicsit meg is könnyebbültem, amikor újra éreztem azt a furcsa érzést a gyomromban és a mellkasomban.
Sokáig néztem alkalomadtán a lányt és semmi mást nem csináltam, csak arról fantáziáltam, hogy milyen lehet a bőre és annak illata. Néha rózsaillat jutott eszembe, máskor friss szappanillatot éreztem. A tapintását selyempuhának képzeltem, vagy enyhén göröngyösnek, mikor libabőrös lesz az érintéstől. Szinte levetkőztettem a szemeimmel és élveztem, hogy olyannak képzeltem, amilyennek akartam. Szerettem őt tiszta szívvel, de nem mondhattam meg a szemébe.
Apám származásomnál fogva mást szemelt ki számomra és engednem kellett atyai kérésének. A nyárra volt kitűzve a lakodalmunk, de én akkor sem tudtam szabadulni a mi kis szobalányunk szerelmétől. Sokáig győzködtem magam, hogy szólnom kéne apámnak róla, de nem volt hozzá merszem. Anyámnak viszont elmondtam egy este, mert benne jobban megbíztam. Ő is félt kicsit az apámtól és nem is volt mellette nagy szava.
Másnap a lány nem állt munkába. Nem volt a szobájában sem, ahol aludni szokott. Megnéztem. Teljesen üres volt, még az ágynemű is eltűnt onnan. A következő nap egy hatalmas asszonyság költözött a szépséges szobalányunk helyére és ő váltotta fel a munkájában is. Furcsa, beleszerettem abba a lányba, aki az egyik pillanatról a másikra eltűnt az életünkből. Vajon mi lett vele? Sajnos még a nevét sem tudtam meg soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése