2010. február 3., szerda

Térden állva

F.F. megállt a szoba közepén és mélyen a szemembe nézett. Barnasága megrészegített, szinte alig bírtam szabadulni a nézésétől. De talán nem is akartam!
Hosszú percekig csak bámult és már kezdtem egy kicsit kellemetlenül érezni magam, amikor megszólalt. Azt mondta, hogy értem jött és magával szeretne vinni, hogy meglegyen az esti vacsoraadagja. Tudniillik F.F. férfiakat evett esténként. Persze nem szó szerint, hanem leszívta minden energiájukat a bájaival.
Végzetes volt. Egyszerűen nem volt pasi, aki ellent tudott volna mondani neki. Amikor velem is közölte, hogy elvisz magával, szaporán bólogatni kezdtem és már indultam volna, de nem tudtam.
Az ágyhoz voltam kötözve, mint valamiféle sexrabszolga és nem is emlékszem, hogy ki és mikor tette ezt velem. F.F. rám nézett és így szólt: „Lehet, hogy itt kéne megejteni az evést!” Majd ahogy kimondta ezeket a szavakat, elsötétült a világ és mikor legközelebb magamhoz tértem, már hatalmas vigyorral ült mellettem az ágyon. A kötelékeim eltűntek és felszabadultnak éreztem magam.
Nem emlékszem semmire, hogy mi is történt velem az eltelt idő alatt, csak a vekkerre pillantva láttam, hogy négy óra esett ki az életemből. F.F. dohányzott. Bár nem szerettem, ha a szobámban bárki is rágyújtott, annak ellenére nem szóltam, nehogy megzavarjam őt. Egyre csak figyeltem és meg sem mukkantam. Ahogy a füstöt beszívta, megemelkedtek hetykén álló mellei, majd újra leengedtek. Bámultam, ahogy megnőnek a halmok, majd újra visszanyerik eredeti alakjukat és nagyságukat. Egészen addig figyeltem, amíg el nem égett kezében a cigaretta. Ekkor felállt, magára kapta a ruháját és szó nélkül kilépett az ajtón. Felugrottam volna utána, de valami azt súgta, hogy nem tehetem.
Ez a nő sosem lehet az enyém. F.F. nem is volt senkié. Ő saját maga tulajdona volt mindig is. 

Nincsenek megjegyzések: