Folytköv

Ötven év

(avagy konyakozás lassú tűzön)

Tahovszky Dezső és felesége, Tahovszky Dezsőné, született Pórteleki Esztella már lassan 50 éve házasok. Három nap múlva lesz az 50 éves házassági évfordulójuk. Még mindig nagyon jó a házasságuk. Dezső mindent megtesz Esztella kényelméért, nevezhetjük akár papucsnak is. Ha Esztella egy szót is szól, Dezső azonnal ugrik, és minden kívánságát teljesíti. Tahovszky Dezső immáron nyugdijas vállalat-tulajdonos. Van egy építkezési vállalata, amit még édesapjától örökölt, csakhogy sajnos a vállalat, míg az édesapja idejében kiemelkedett a többi közül, napjainkban viszont nagy hanyatlásnak indult. Már majdnem bekebelezte a többi vállalat, csak az ismeretségeknek köszönhetően maradt „életben”, hála Dezső édesapja régi barátainak.

Nagyon gyorsan közeledik az a bizonyos nap, amire már mind a ketten nagyon izgatottan várnak. Meghívtak mindenkit, hiszen még azért van mit a „tejbe aprítani”. Meghívták egyetlen fiukat, Béluskát is, aki szinte biztos, hogy nem fog eljönni, mert már hat éve az állami fegyintézet lakója. Megölte a feleségét, majd felakasztotta a gyerekeit. Végül pedig az anyósát és az apósát felakasztotta a tornácra, egyébként az apósáról elég furcsa pletykák keringtek akkoriban a környéken.

Hivatalosak még a régi zenésztársak is, de nem nagyon hiszem, hogy pont ők fognak ellátogatni erre az eseményre, hiszen Dezső már nagyon régen nem foglalkozik velük. Csak Esztella kegyeinek él. Pedig ha nem hanyagolja el a barátait, talán még sokra vihette volna az életben. A rokonok nagy része már mind meghalt, ők ezért, aki pedig még él az pedig azért nem fog eljönni.

Na de mindegy, most az a legfontosabb, hogy Dezső és Esztella számára parázslik minden, mert közeledik az a nap, amire már ötven éve várnak. Ötven évet leélni egy olyan nő mellett, akiért annyi mindent tett, és akitől alig kapott vissza valamit Dezső számára nem könnyű. Néha már nagyon felmegy benne a pumpa, de mindig visszafogja magát és inkább hallgat. Minden este együtt ülnek a kandalló előtt és Esztella a régi szép időkről mesél, amikor még minden más volt és bulizni járt a csajokkal. Dezsőt viszont ez egyáltalán nem érdekli, inkább arra gondol közben, hogy milyen jó is volt régen, Esztella nélkül, amikor még volt zene.

Elérkezett hát az a bizonyos nap, amire már annyira vártak. Egész nap a partira készülődnek. Végre leszáll az est, de a vendégek csak nem akarnak jönni. Esztellán egyre jobban kezdenek eluralkodni az idegösszeomlás tünetei. Kiabál és össze – vissza futkározik a szobában a kandalló előtt. Dezső csak ül kedvenc karosszékében és a tüze bámulja. Nem figyel a fel – alá rohangáló őrült nőre. Esztella hirtelen megáll és Dezsőre kiált valamit, még maga Dezső sem tudja, hogy mit, de ennyi elég neki. Feláll és kisétál a konyhába. Esztella csak kiabál utána, nem bírja abbahagyni. Dezső valamit szöszmötöl, majd mikor visszatér a szobába az asszonynak hirtelen elakad a szava, halk puffanás hallatszik.

Dezső kibont egy üveget. Önt magának egy konyakot, majd beletelepszik kedvenc karosszékébe. A tüzet nézi, arcán elégedett mosoly. Boldog.

Mellette a földön egy véres konyhakés jelzi boldogságának okát és az ötven év.