Találtam egy nagyon érdekes dolgot a dokumentumaim közt amin még én is meglepődtem. Ez téynleg régi, mondhatni, hogy kőkori és számomra vicces, de az akkori érzést minden bizonnyal visszaadja. Nem emlékeztem erre az írásra, de ezek szerint létezik egy ilyen is. Lehet, hogy kicsit szentimentális és nagyon romantikus - meg ilyenek - de ez is én vagyok/voltam. Tessék olvasni!
Lélekverejték
Amikor esik, gyakran kinézek az ablakon. Van, hogy órákig elnézem az esőt. Nézem, ahogy a villámok végigcikáznak az égen, ahogy ijesztgetik a földet. Bámulom a sötét, fekete fellegeket és közben csak rád gondolok. Mindenütt ott vagy. Látlak a fellegekben, látlak a villámokban és látlak a sötétben is. Mindenütt és mindenben ott vagy. Minden élőlényben, minden tárgyban, de még a színekben és a hangokban is. Te vagy a fekete és a fehér, a nappal és az éjszaka, az állat és az ember, a tűz és a víz.
Te vagy a jó és a rossz is. Mindenütt akad belőled egy kevés, egy parányi darab, de a legtöbb bennem van. Itt vagy bennem mindig és mindörökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése