Évszakok

Megpihenek! Éppen kezdtem már beletörődni, hogy bőrig áztam, amikor elállt az eső és kezdett kivigyorodni. Nem akarom, hogy süssön a nap, inkább zuhogjon! Teljesen vizes vagyok, még a gatyámba is behatolt a hideg nedvesség. Szeretem ezt az időt, ilyenkor lehet jól megázni. Fantasztikus érzés, ahogy a víz elárasztja az összes ruhadarabodat és beágyazza magát a szálak közé. Lefagy a tököm…

Hófúvásra ébredtünk, ahogy a szél az ablakhoz verte a fehér pelyheket. Egymás felé fordultunk és átöleltelek. Meleg volt a tested és a fülembe szuszogtad az „e” betűket, majd csókot nyomtál az arcomra nedves ajkaddal. Hideg volt az orrod, éreztem. Gyengéden megdörzsöltem, hogy átmelegedjen, te pedig édesen mosolyogtál bohóságomon. Ilyen voltam melletted. Fel kellett volna kelni az ágyból, de odakint süvített a vihar, ígyhát szorosan ölelkezve aludtunk tovább. Hideg lábaid a combjaim közt melegedtek…

Hóvirágot kéne szedni odakint a határban, de nem tudom, hogy megtalálom-e azt a titkos helyet, amelyet olyan régen láttam már. Emlékszem, hogy facsemeték árnyékában, ahova csak léptem, mindenütt a tavasz első „hófehérkéi” nyíltak és kínálták magukat nekünk, gyerekeknek. Össze is tapostunk párat, mire a legsűrűbb részéhez értünk a kincsekkel teli tisztásnak. Most, évekkel később nem találtunk egy szálat sem. Az idő őket is felzabálta, vagy csak az út veszett el, ami a tisztásra vezetett. Lehet, hogy az időben tekereg valahol…

Nem tudtuk, mit vegyünk le magunkról, mert annyira tűzött a nap, hogy nem lehetett kibírni. Már nem volt rajtunk egy árva gönc sem, de a nap csak szórta ránk a meleget, a forrót. Ahogy anyánk szült, úgy feküdtünk a földön és éreztem a szelet, ahogy ott motoszkál körülöttünk. A víz hűs volt, hirtelen mélyült a part és nem láttam az alját. Biztosan feneketlen volt a tó, ahogy a mesékben. Hármasban napoztunk azon a délután, ruha nélkül az eldugott tó partján. A sárga báger markolója feszülten figyelte mozdulatainkat…