A szivárvány színei
Éppen előbújtak a nap első sugarai, amikor a fiú kilépett a lépcsőház ajtaján és elindult a járdán. Még nem tudta, hogy merre is megy, egyre csak azon járt az esze, hogy most mennyire boldog és mennyire szerencsésnek mondhatja magát. Szinte sugárzott az örömtől és alig várta, hogy megoszthassa a legjobb barátaival az elmúlt éjszaka élményeit. Úgy érezte, hogy repülni tudna a boldogságtól, hogy ez volt élete legeslegjobb éjszakája és olyan nincs, hogy ezt bármilyen más éjszaka felülmúlja.
Ahogy sétált, észre sem vette, hogy milyen hűvös van még így hajnaltájt. Nem fázott, sőt, egyáltalán nem is gondolt arra, hogy milyen idő van. Minden megszűnt körülötte létezni és nem is jelenhetett meg más a szeme előtt csak az az isteni barnaszemű lány, akivel az egész éjszakát együtt töltötte. Szerelmes lett egyetlen pillantásra és nem tudta kiverni a fejéből. Lassan gyülekeztek a piacon az emberek, az árusok kirakodtak az árujukkal és a fiú arra gondolt, hogy vesz a lánynak egy szép csokor virágot. El is indult a piac irányába és azon gondolkodott, hogy vajon milyen virágot is szeret szíve választottja. Lehet, hogy nem is szereti a virágokat? – futott át hirtelen az agyán a gondolat, de abban a pillanatban el is vetette. Méghogy egy ilyen gyönyörű és kedves teremtés ne szeresse a mindenféle színben pompázó és illatos csokrokat, szinte lehetetlen. Annyira illik az egyéniségéhez, hogy az már szinte nem is igaz. Nem volt a fiúnál olyan nagyon sok pénz, de úgy határozott, hogy azt mindet, ami van, azt virágokra fogja költeni, majd fogja magát és elindul, hogy felébressze a kedvesét, betakargassa az illatos és színes növények egész hadával.
Oda is állt egy nagyon kedvesnek tűnő idős néni standja elé és a virágokat nézegette. Észre sem vette, hogy a néni már többször is megkérdezte tőle, hogy mit szeretne, de ő nem reagált rá, így hát az asszonyság kénytelen volt odamenni hozzá és a karját megragadva újra feltenni a kérdést. A fiú olyannyira megrémült az érintéstől, hogy majdhogynem elordította magát a nagy riadalomban. Fel sem tűnt neki, hogy a gondolatai még mindig a lányon jártak és nem tudott tőlük szabadulni egyetlen pillanatra sem. A képe ott lebegett a szeme előtt teljes életnagyságban. Amikor a néni ismét megkérdezte tőle, hogy végülis mit szeretne, csak akkor jutott eszébe, hogy mit is keres a virágok között. Közölte a barátságos idős hölggyel, hogy mennyi pénze van és hogy minden egyes fillérért virágot szeretne venni valakinek, akit nagyon szeret. A hölgy gondolkodott egy picit majd elkezdett járni a keze és egy olyan hatalmas és gyönyörű színekben pompázó csokrot nyomott a fiú kezébe, hogy annak még a szája is tátva maradt a csodálkozástól. El is indult, hogy minél hamarabb boldoggá tegye a nőt, akiről érezte, hogy ő lesz élete nagy szerelme és mellette fogja leélni az egész életét. Már a piac kijáratánál volt, amikor hirtelen eszébe jutott, hogy elfelejtett fizetni. Vissza is fordult és látta, hogy a néni mosolyogva néz rá a standjától. Gyors léptekkel visszament hozzá és nem győzött bocsánatot kérni azért, hogy olyan hirtelen távozott és szabadkozott, hogy nem akart ő lopni, de hát az egy olyan dolog, hogy... és mondta volna tovább, de ekkor a néni csak ennyit szólt mosolyogva:
- Tudom fiam, a szerelem elveszi az ember eszét! A fiú nem is tudta, hogy erre most válaszolnia kell e vagy csak bólogatni, de csak annyit tett, hogy elmosolyogta magát, majd megköszönte a csokrot és elindult a kijárat felé. A léptei egyre csak gyorsultak és a torkában dobogott a szíve. Egyre csak azon gondolkodott, hogy mennyire fog örülni szíve hölgye ennek a hatalmas csokornak, majd a nyakába ugrik és soha nem engedi őt el.
A lány arra ébredt, hogy a nap sugarai kellemesen cirógatják a bőrét és édes illatú langyos szellő bújik be a nyitott ablakon. Hatalmasat nyújtózott, majd lerúgta magáról a takarót és beviharzott a fürdőszobába. Eszméletlenül boldognak érezte magát és szinte repülni lett volna kedve a gyönyörtől ami átjárta az egész testét. Gyorsan megmosakodott, fogat mosott és zenét kapcsolt. Végigtáncolt a lakáson többször is és egyre csak mosolygott, sőt néha még hangosan fel is kacagott. Nem nagyon értette, hogy mi van vele, csak annyit tudott, hogy ilyet még soha életében nem tapasztalt. Mintha minden szép lenne és színes. Minden illatos és szemet gyönyörködtető. Vizet tett a tűzhelyre, hogy teát főzzön magának. Nem volt éhes, bár tudta, hogy valamit ennie kéne, hogy legyen valami a gyomrában. Körülnézett a konyhában és még mindig táncolva és mosolyogva konstatálta, hogy nincs otthon egy szem kifli, vagy kenyér sem. Nagy szerencséjére nem lakott messze az üzlettől így hát úgy döntött, hogy páratlan jó kedvét másoknak is látniuk kell. Beszökdécselt a szobájába és ledobálta magáról az alvóruháját, majd megállt a szekrény előtt és hosszú percek után eldöntve, hogy mit is vegyen magára, szivárványszínekbe öltözött. Hóna alá csapta a táskáját, beledobta a pénztárcát, majd cipőt húzott és nekiindult a napsütésnek. A lépcsőkön szökdécselve egyre csak az járt a fejében, hogy ez volt élete legszebb éjszakája és semmi nincs ami a boldogságának az útjába állhatna.
Végre kilépett a lépcsőház ajtaján és elindult az élelmiszerüzlet felé. Ahogy szedte a lábait, hirtelen észrevette, hogy vágott virágokon lépdel és arra gondolt, hogy ki lehetett az az eszelős aki egy hatalmas csokor virágot szétdobál a járdán. De mindez nem nagyon érdekelte, mert eszméletlenül boldog volt és sugárzott az örömtől, így hát szökkenő mozdulatokkal haladt az üzlet felé. A kóbor macskák minden mozdulatát megfeszülve figyelték.
2008-09-01
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése