Mindenki játszik, mert mindenkinek szüksége van játékra. Az is játszik, aki nem akar, az meg aztán tényleg, aki akarja is. Mindannyian játékosok vagyunk, és csak rajtunk áll, hogy mennyire játékosak. A játék jó, mert felszabadít testileg, de főleg lelkileg, kivéve, ha nagyon hosszan tart. Játszani muszáj, mert anélkül nem lehet élni, az benne van a nagy sors-pakliban. (Most biztosan azt gondoljátok, hogy "te barom, elővehetnéd már a szinonima-szótárt", mert annyiszor írom a "játék" szót, de ez így van rendjén).
Szóval játék. Játszik csecsemő, gyermek, kamasz, de lehet, hogy a felnőttek még nagyobb játékosok és talán az öregek - talán még tőlük is jobban - tudják a legjobban keverni a lapokat. Játszunk mindannyian, mert felszabadít, ha nem tart sokáig. A "gazdálkodjokosan"-lélegzetű játékokat egyszerűen dobjuk ki az ablakon és rájuk se hederítsünk, mert rámegy a fél életünk, mire meglesz az eredmény. Én személy szerint a "szókirakó-életű" játékokat kedvelem, mert ott hamar lehet tudni, hogy mi lesz a vége, de azt nem, hogy ki lesz a nyertes. Tehát a lényeg gyerekek: Játszani kell és játszani tudni kell, mert felszabadít! ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése